1972 Szovjet emlékmű, Tapolca

Tapolcai szovjet emlékmű

Anyag: beton, műkő

Felállítás ideje: 1972. május 1.

Felállítás helye: Tapolcai temető előtt (Dózsa György úti kereszteződés)

Jelenlegi helye: lebontották

“A tapolcai Szovjet Katonai Emlékmű /1972/ a városért dúló har­cokban 1944-45 telén elesett 319 szovjet katona emlékére készült, a halottakat Tapolcán közös sírba temették el. Később útépítés miatt sírt át kellett helyezni, ugyanakkor fölmerült a gondolata annak is, hogy méltóbb síremlék örökítse meg; a holtak emlékét. A város szerény anyagi helyzetéhez mért tervet kellett készíteni. Az 5×5 méte­res átmérőjű és ötszögű fehér mészkő burkolaton egy fényezett vörös tardosi kőből faragott ötágú csillag fekszik. Ebből emelkedik ki fe­hér műkőből egy háromszögletű és 9 méter magas obeliszk, tetején egy vörös csillaggal. Az emlékmű kb. 20×20 méteres, mészkőlapokkal lerakott négyszögletes téren áll, melynek egyik részén az eredeti sírról átmentett kétnyelvű orosz—magyar kőtábla látható. A kis teret sűrűn egymás mellé ültetett tuja fasor öleli körül. Az emlékmű arányainál fogva jól illeszkedik bele a városképbe.” (Szíj Rezső)